Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hideg. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hideg. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. november 1., szerda

Tésztasaláta

 

Hozzávalók:

400g tészta
350g fagyasztott zöldségkeverék
1 nagy pritamin paprika
3-4 szál újhagyma
3-4 db virsli
fűszerek ízlés szerint
1 nagy tejföl
majonéz (kb feleannyi mint a tejföl)
1ek mustár


Elkészítés:

A tésztát a szokott módon főzzük meg és tegyük félre.
A zöldségkeveréket pároljuk puhára, hagyjuk hűlni.
A paprikát, újhagymát daraboljuk fel.
A virslit vágjuk darabokra, pici olajon serpenyőben pirítsuk meg.
A tejfölt egy jó nagy tálban keverjük el a majonézzel, mustárral, ízesítsük sóval, borssal, fokhagymával, kis pirospaprikával, amit szeretünk, majd kóstoljuk, esetleg kell-e még bele majonéz, mustár vagy bármi.
Ehhez öntsünk minden más hozzávalót, és szépen keverjük el, forgassuk össze, hogy a tésztát ne törjük, de mindenhová jusson a tejfölös öntetből.
Tegyük hűtőbe, hogy az ízek összeérjenek.

Ezt az adagot most halloween mintás tésztával készítettem, de tökéletes a szarvacska, penne, vagy akár a masni tészta is. Mivel itt a tésztán van a hangsúly, ezek a nagyobbak jobban érvényesülnek benne.
A zöldségkeveréket és a fűszereket ízlésünk szerint megválaszthatjuk, virsli helyett akár sonkát, vagy csirkemellet is keverhetünk bele, vagy hús nélkül, még több zöldséggel is variálhatjuk.












2022. július 1., péntek

Tejeskávé szelet

Hozzávalók:

50dkg darált keksz
8dkg porcuki
4 ek bármilyen cappuccino por (vagy 2tk instant kávé)
2ek tejszínes mogyi aroma
25dkg margarin
2dl tej

20dkg fehércsoki
kicsi olaj
keserű kakaópor

Elkészítés:

A kekszet elkeverjük  porcukorral, cappuccino porral, hozáadjuk az aromát, olvasztott margarint, tejet, jól összedolgozzuk.
Használhatunk instant kávéport is, azt viszont a meglangyosított tejben keverjük el, és kihűlve adjuk a masszához.
Ha nagyon ragadna adjunk hozzá még kicsi darált kekszet, ha nagyon morzsálódik, picike tejet.
Ezt a masszát nyomkodjuk egy vajazott tálcára, szép egyenletes, ízlés szerinti, kb 1cm vastagságban.

A csokit tördeljük egy lábasba, kicsi (kb 2-3ek) olajat öntsönk hozzá és vízgőz felett olvasszuk meg.
Öntsük és simítsuk a kekszes massza tetejére, majd még melegen szórjuk meg szűrőn át keserű kakaóporral, majd tegyük hűtőbe, míg megdermed a csoki.
Szeleteljük csíkokra.




2022. március 2., szerda

Répás lencsesaláta

Hozzávalók:

1 lilahagyma
3ek olivaolaj
1 citrom leve
só, bors

3db répa
2ek olaj
só,bors
méz
pirospaprika
pici fahéj

1 kis konzervlencse (vagy főtt lencse)
2-3 koktélparadicsom

tojás a tálaláshoz


Elkészítés:

Az olivaolajat elkeverjük a citromlével, pici sóval, borssal, és ebben hagyjuk állni a vékonyra szeletelt lilahagymát lefedve a hűtőben.
A répákat vastagra karikázzuk, sütőpapíros tepsibe szórjuk, összeforgatjuk a fűszerekkel, olajjal, mézzel, 200°C-on kb 20 perc alatt puhára, de finoman roppanósra sütjük.
A lecsepegtetett lencsét tálba tesszük, hozzáadjuk a sült répákat, a lilahagymát, majd tükörtojással tálaljuk.
Kínálhatunk mellé valamilyen kenyérfélét, rozskenyeret, naan kenyeret, de magában is nagyon jó.

Jó étvágyat! :)





 

2022. február 24., csütörtök

Ostyatekercs

 Hozzávalók:

3 ostyalap
50dkg darált keksz
1cs omlós keksz tördelve
4,5dl tej
22dkg cuki
tejszínes mogyoró aroma
2ek kakaópor
3ek darált dió
20dkg margarin

Elkészítés:

A tejet, kakaót és cukrot összeforraljuk, majd a tűzről levéve belekeverjük a vajat, aromát, a darált kekszet és a kekszdarabokat is.
Az ostyalapunkat egy nedves konyharuhára (vizezzük be, csavarjuk ki) fektetjük, és megkenjük a még meleg krémmel, kb. 2-3 perc elteltével pedig feltekerjük, eddigre a nedvességet átveszi a lap annyira, hogy ne törjön.
A tekercseket tálcára tesszük és hűtőben tartjuk egy-két órára szeletelés előtt.
Csurgathatunk rá olvasztott csokit is.

Kellemes nassolást! :)





2022. február 22., kedd

Nápolyi

Hozzávalók:

Kakaós:
4db ostyalap
20dkg vaj
6dkg cukor
1dl tej
2ek kakaópor
kb. 10dkg darált keksz
1 kanál lekvár
rumaroma

Citromos:
5db ostyalap
25dkg puha margarin
18dkg cuki
5dkg darált keksz
1 citrom leve és héja


Elkészítés:

A kakaós verzióhoz egy lábasba tesszük a tejet, hozzákeverjük a cukrot és a kakaóport, belekockázzuk a margarint és felmelegítjük, hogy összeolvadjon, de ne forraljuk.
Levesszük a tűzről és egy fakanállal belekeverjük a darált kekszet, lekvárt, aromát, majd ha már langyos a massza, kenhetjük is a lapokra.

A citromos krém esetében már puha vajjal dolgozzunk (vegyük elő előző nap pl), ezt a cukorral robotgép segítségével habosítsuk ki, majd keverjük hozzá a citromlevet és héjat, majd a daráltkekszet is. Kenjük a lapokra.

A megtöltött ostyalapokat tegyük hűtőbe, tetejükre tegyünk valamilyen nehezéket (egy másik tálcát valamilyen súllyal, vágódeszkát...), hogy a felső lap ne kunkorodjon fel, mert akkor nem éri a krém, és nem puhul meg.
Pár órát hagyjuk így, majd szeleteljük fel, ezután már nem kell hűtőben tartani.

Kellemes nassolást! :)







2021. július 2., péntek

Krémes mosolykoktél :)

Hozzávalók:

- 1dl Mirinda
- 1dl 7up
- 0,5dl ananászlé
- 1 gombóc vanília vagy mandarin fagyi

Az üdítőket öntsük egy magasfalú pohárba, majd tegyünk bele egy gombóc fagyit, kicsit keverjük meg, fogyasszuk szívószállal!
Keveréskor krémes habja lesz, ezért használjunk magas poharat, különben szépen kifut!

Gyerekpartira is szuper lehet, kélszítsük nagyobb mennyiségben egy mély tálba, tegyük bele a fagyigombócokat, keverjük meg, hagy lássák a kicsik, hogy habzik! Utána a poharukba tehetünk még fagyit, arra önthetjük az italt.
Halloween bulin használhatunk átlátszó műanyagpoharat, amire alkoholos filccel rajzolhatunk "tök arcot", jól mutat benne a narancsszínű ital.

Felnőtteknek megbolondíthatjuk pár cent vodkával is.


ww




Limonádé szelet

 Hozzávalók:

- 500g darált háztartási keksz
- 10dkg porcuki
- kb. 2dl tej
- 1dl citromlé

- 0,5l tej
- 20dkg cukor
- 6dkg liszt
- 1 citrom héja
- 2dl habtejszín
- 1cs. zselatin fix
- 4ek citromlé

- 1cs. citromos gyümölcszselé (én sima Tescosat használtam, ez lehet gyümölcskocsonya is vagy akár sima pudingpor tej helyett citromos üdítővel megfőzve, de ha ezt szeretnénk, hogy citromsárga legyen, akkor használjunk hozzá ételfestéket)


Elkészítés:

Az alaphoz a hozzávalókat gyúrjuk össze, ne legyen ragacsos, de szépen lehessen vele dolgozni, ehhez lehet, hogy több tej kell, azt adagolva gyúrjuk bele. Ha ragacsos lett, tehetünk még hozzá kekszet, érdemes pluszba is tartani egy kicsit ilyen esetre. Ezt az alapot egy sütőpapíros, vagy kivajazott tepsibe vagy mélyebb tálcára nyomkodjuk, én egy egyenes falú pohár segítségével szoktam elegyengetni, mintha sodrófát használnék. Hűtőbe tesszük, míg elkészítjük a krémet.
A krémhez egy lábasban a tejet, a cukrot, lisztet, citromhéjat sűrűre főzzük (nem lesz nagyon kemény, de jó puding állagú kell legyen). Hagyjuk kihűlni, néha megkeverve.
A habtejszínt felverjük (ha cukrozatlan, édesítjük), és amikor majdnem kész, hozzáadjuk keverés közben a zselatin fixet.
A citromlevet a főzött krémhez keverjük, majd a tejszínhabot is, és ezt kenjük a kekszes alapra, majd visszatesszük az egészet a hűtőbe. Én egy kiskanállal "mélyedéseket" húztam a krémbe, így egy kicsit hullámos hatása lett szeleteléskor a krém és a zselé közötti részen.
A gyümölcszselét a tasakon található leírás alapján elkészítjük, hűtőbe tesszük, míg már nem lesz meleg, ekkor ráöntjük a krém tetejére (ez lefolyhat, ezért a magas falú tepsi), és pár órára betesszük hűtőbe újra, míg a zselé is megdermed.
Ha teljesen megdermedt, szeletelhetjük. :)

Javasolnék még bele dupla adag krémet, akkor egy magasabb sütit kapunk, de így is finom, frissítő nyári édesség lesz belőle! :) 







2021. február 16., kedd

Palacsinta torta

Idén, azaz 2021-ben február 16-ára esik a palacsinta világnapja.
A hagyományok szerint az emberek a nagyböjt előtt ették a palacsintát, amikor is minden olyan ételt el kellett fogyasztani, amit a nagyböjt alatt nem lehetett. A palacsinta tésztája (alapvetően liszt, tojás, víz és tej) ideális volt ezen ételek felhasználására. 
A palacsinta eredetileg a római korból származik, de akkoriban inkább húsfélékkel, sósan fogyasztották.
Az első magyar nyelvű leírás az erdélyi fejedelmi udvar főszakácsának a 16. század végén írt szakácskönyvében olvasható.
Érdekesség az angoloknál tartott palacsinta-nap, amikor megrendezik a "pancake-race" nevű versenyt.
Ez a hagyomány 1444-re nyúlik vissza, amikor egy szorgos háziasszony palacsintasütés közben megfeledkezett a miséről, amit a harangszó viszont eszébe juttatott, erre pedig úgy sietett, hogy a serpenyő a palacsintával a kezében maradt futás közben. Ennek emlékére rendeznek náluk országszerte futóversenyeket, melyen kötényben, serpenyővel, palacsintát dobálva indulnak a versenyzők.
Örvendeztessük meg hát mi is ezen a napon családunkat valamilyen palacsintás finomsággal! :) 

Hozzávalók:

Sima palacsinta: 
- 20dkg liszt
- 2dl tej
- 3dl szódavíz (vagy ásványvíz)
- 2 tojás
- 0,5dl olaj

Kakaós palacsinta:
- 18dkg liszt
- 2dkg kakaó
- 2dl tej
- 3dl szóda
- 2 tojás
- 0,5dl olaj

Töltelékhez:
- 1csomag Gála étcsokis pudingpor + 3,5dl tej
- 1csomag vaníliás Aranka krém + 3dl tej
- 1csomag gesztenyepüré

Tetejére:
- 50g étcsokoládé


Elkészítés:

A palacsintákhoz a lisztet (a kakósnál a kakaóval elkevert lisztet) keverjük simára a tejjel és a szódával.
Adjuk hozzá a 2 tojást, az olajat, és keverjük simára újra.
Egy szilikonecsettel véknyan olajozzunk ki egy serpenyőt (ezt néhány palacsinta kisütése után, vagy ha úgy érezzük ismételjük), süssük ki a palacsintákat.
A Gála pudingot kézzel, az utasítás szerint keverjük készre, az Aranka krémet géppel, szintén a csomagoláson lévő utasítások szerint keverjük ki.
Keressünk egy akkora tálat, tálcát, amit ha ráfordítunk a palacsintánkra, épp csak a palacsinta széle marad ki, ezzel "vágjuk" le a széleket, hogy szép egyformák legyenek a rétegek.
Egy tálon kezdjük el összeállítani a palacsintát: 
először egy kakaós palacsintát tegyünk le, ezt kenjük meg vaníliás krémmel, a krémre reszeljünk gesztenyepürét,
erre jön egy sima palacsinta, amit csokis pudinggal kenünk meg, arra újabb kakaós palacsinta, és így tovább, legutoljára egy sima palacsintával zárjuk a sort.
Nem kell minden palacsintát felhasználnunk, a többit tekerjük fel szokásos módon túróval, lekvárral, akármi, de ha több pudingot készítünk, csinálhatunk magasabb tortát is, én úgy gondoltam, elég ez a mennyiség (kb 10-15 palacsinta), hiszen a palacsinta torta elég tömör tud lenni.
Díszítéshez a levágott széleket tekertem fel "rózsának".
A csokit egy picike olajjal gőz fölött olvasszuk meg.
Keressünk egy kisebb tálkát, ami felfordítva lefedi a tortánk közepét, ennek segítségével csokizzuk körbe a torta tetejét. Én ezt egy kisakanállal csináltam.
Ha kész, vegyük le a tálkát, középre pöttyintsünk kis csokit, ezzel "ragasszuk" oda a "rózsákat".
Végül reszeljünk egy kis mardék gesztenyepürét, ezt szórjuk körbe a csoki mentén.

Boldog palacsinta napot! ;)









2021. január 15., péntek

Banános krémes

 Hozzávalók (2 kisebb tepsihez):

- 1cs friss leveles tészta
- 1,4dl víz
- 24dkg cukor
- 1ek vanília aroma
- 6cs vaníliás pudingpor
- 10db tojásfehérje
- 10dkg porcuki
- pici citromlé
- 4dl habtejszín+2cs habfixáló
- 1-2 banán
- színtelen tortazselé


Elkészítés:

A levelestésztát kettévágjuk, villával megszúrkáljuk, 200°C-on külön megsütjük, hagyjuk kihűlni.
A tojásfehérjéket a citromlével és a porcukorral felverjük, nem kell teljesen keményre, csak habos legyen és ne folyjon.
A vízben a cukorral megfőzzük a pudingokat, majd a legalacsonyabb lángon hozzákeverjük a fehérjehabot.
A két tésztát egy-egy kb vele megegyező méretű tepsibe tesszük, a krém felével megkenjük az egyiket, másik felével a másikat.
A habtejszínt felverjük a fixekkel, ha cukrozatlan, cukrot is adunk hozzá, majd ezt is kettésosztjuk, megkenjük vele a sütiket.
Elkészítjük a tortazselét a csomagoláson lévő leírás alapján.
A banánokat felkarikázzuk, kirakjuk vele a sütik tetejét, leöntjük a tortazselével, majd hűtőben hagyjuk megdermedni tálalás előtt.







Lencsesaláta

Hozzávalók:

- 20dkg lencse
- só, babérlevél
- 1 nagy tejföl (330g)
- kb 1ek majonéz
- kb 2tk mustár
- pici cukor és citromlé
- 1 nagy fej lilahagyma
- 5db főtt virsli
- 3db főtt tojás
+ díszítéshez egy főtt virsli, egy főtt tojás

Elkészítés:

A lencsét főzzük meg sóval, babérlevéllel íztesített vízben.
A tejfölt keverjük el a mustárral, majonézzel, pici sóval és citromlével, kóstoljuk, ízlésünknek megfelelően édesítsük-citromlevezzük.
A lilahagymát apró kockákra vágjuk, belekeverjük a tejfölös alapba, majd hozzákeverjük a kihűlt lencsét is.
A virsliket karikákra, a főtt tojásokat kockákra vágjuk, és ezeket is a salátába keverjük, végül virsli- és tojáskarikákkal díszítjük a kész ételt.



 

2020. október 13., kedd

Zombi-pite Halloweenra

 Hozzávalók:

- 30dkg Oreo (vagy hasonló) keksz
- fél bögre margarin

- 7dl tej
- 7ek cukor
- 2cs tejszínízű pudingpor
- piros és kék ételfesték

- Montain Dew
- 1cs színtelen zselatin
- zöld (vagy kék és citromsárga) ételfesték

Elkészítés:

A kekszet robotgéppel daráljuk le, adjuk hozzá az olvasztott vajat, azzal is keverjük kicsit, majd a masszát nyomkodjuk egy piteformába és tegyük hűtőbe.
A pudingot a tejjel, cukorral főzzük késztre, picit hagyjuk hűlni, majd piros és kék ételfestéket keverve bele színezzük lilára. Ha langyosra hűlt, simítsuk a kekszalapra, és tegyük vissza hűlni.
A zselatint a csomagoláson leírtak alapján, víz helyett Mountain Dew üdítővel készítsük el, színezékkel zöldítsük be, majd ha hűlt, öntsük a meghűlt pudingra, és tegyük újra hűtőbe, míg megköt.

Nálam a forma szétszedhető, és valamiért ki is eregetett némi zselatint amíg az kicsit folyós volt, ezért tettem alá fóliát, és ugyanezért lett ilyen a közepe, hogy ott nem fedi a zselé. Legközelebb lehet, hogy más formába teszem, vagy jobban sikerül a zselé. :D




Fő támogató: Ted the Impaler. :D


2020. június 5., péntek

Eperhab

Hozzávalók:
- 25dkg fagyasztott eper
- 2ek cukor
- fél dl víz
- fél citrom héja (kihagyható)
- 2 kis doboz natúr joghurt (280g)
- 2dl habtejszín
- 1cs zselatin fix

Elkészítés:
Az epret egy lábosban a cukorral és vízzel felfőzzük, míg az eper kienged, és szép habosan forr az egész, botmixerrel pürésítjük, majd félretesszük hűlni.
A habtejszínt elkezdjük felverni, ha kissé már megköt, hozzáadjuk a zselatin fixet, és kemény habbá verjük.
A joghurthoz hozzáadjuk a citromhéjat, és az epres pépet is belekeverjük.
A joghurtos keveréket beleforgatjuk a tejszínhabba, poharakba öntjük, és pár órára hűtőbe tesszük.





2020. május 30., szombat

Barackos habtorta

A torta "széle" keksztekercsekből áll, melyet előző nap készítettem el, hiszen az már készen kell az összeállításhoz.

A keksztekercsekhez:
- 25dkg darált keksz
- 5dkg porcuki
- kb. 1,5dl tej
- 1ek kakaó
- rumaroma
- vanília aroma
Krém:
- 15dkg puha vaj
- 15dkg porcukor
- 1-2ek kakaó

Elkészítése:
A kekszet és porcukrot osszuk kétfelé, 2 tálba.
Az egyik feléhez keverjük a kakaót és egy kis rumaromát, és annyi tejet, hogy nyújtható, de nem ragacsos tésztát kapjunk.
A másik feléhez adjuk a vanília aromát és szintén adagolva tejet.
A krémhez a vajat kikeverjük a porcukorral, ezt is kettévesszük, egyik felébe belekeverjük a kakaót.
Egy darab folpackot terítsünk ki, (megszórhatjuk kókuszreszelékkel), ezen nyújtsuk ki a kakaós masszát téglalap alakúra, kenjünk meg a vajas krémmel, majd a fólia segítségével tekerjük fel szorosan, de a krémet ne nyomjuk ki belőle. A fóliába csomagolva tegyük hűtőbe pár órára, ezután szeletelhetjük.
A vaníliás masszát is ugyanígy kinyújtjuk, ezt a kakaós masszával kenjük meg, és becsomagolva hűtjük.


A torta alapjának receptje az Eperhabs brownie tortáé (a linkre kattintva megtalálható.
Ezt megsütjük (kb 25cm-es toraformában), és hagyjuk kihűlni.

A többi hozzávaló:
- 1 barack konzerv
- 25dkg mascarpone
- 5dl habtejszín
- 1cs zselatin fix
- citromsárga és piros ételfesték

3 fél barackot botmixerrel pürésítsünk.
A habtejszínt kissé verjük fel, adjuk hozzá a zselatin fixet és verjük keményre (ha cukrozatlan pici cukorral).
A mascarponét keverjük el a pürésített barackkal, és keverjük a tejszínhez, majd (hogy barackosabban nézzen ki), dolgozzunk hozzá pár cseppet az ételfestékekből is.
A krémből keveset kenjünk a kihűlt tortalapra (amire visszakapcsoltuk a formát ha levettük), és a forma szélét rakjuk körbe felváltva a kétféle keksztekerccsel; a torta közepét pedig rakjuk ki vékony barackszeletekkel.
A barackos rétegre kenjük az összes többi krémet, a tetejére újból vékony barackszeletek kerülnek.
A tortát pár órára tegyük hűtőbe, majd kapcsoljuk le róla a formát, és szeletelhetjük.





2020. május 10., vasárnap

Fagyitölcsér

A házi fagyitölcsért videó alapján készítettem, ezt tit is megtaláljátok itt:
Fagyitölcsér házilag

Kevés hozzávaló, egyszerű elkészítés.

Hozzávalók:

- 110g puha vaj
- 110g porcuki
- 2 tojásfehérje
- 160g liszt

Elkészítés:

A vajat a porcukorral kikeverjük, míg sima, krémes lesz (a videóban kis habverővel történik a folyamat, én fakanállal csinálom ezt), hozzáadjuk a tojásfehérjéket, ezzel is kikeverjük (nekem ez sok-sok kézi habverős keverés után is kissé darabos volt, pedig a vajat szépen kikevertem a cukorral, de sebaj, a lisztes fázisnál összeállt), végül a lisztet is beledolgozzuk.
Ezt a krémes keveréket én sütőpapírra kentem tepsiben (mert nincs sütőlapom), nagyon vékonyan, kör alakban egy spatulával (ebből az adagból akár 8 kisebb tölcsér is kijöhet, nekem 2 nagy és 4 kicsi lett, ki kellett tapasztalni :) ), majd 200°C-on kb 2 percig sütjük. A szélei kicsit megbarnulnak,  szilárd mindenhol, na akkor jó. Még forrón óvatosan tölcsérformára tekerjük (ezt én papírból tekertem, majd alufóliába csomagoltam), és pár másodperc múlva le is húzzuk a formáról, hagyjuk kihűlni-száradni.
Egyszerre egyet tudtam csinálni, az az egy biztos, hogy kicsit kell várni, hogy ne legyen forró a tepsi mikor a következőt megpróbáljuk "felkenni", mert összekapja a krémet és kb lehetetlen szétkenni. :D
Ezért két tepsit használtam, egy laposat, meg egy másikat fejre fordítva. Így az egyik kihűlt míg a másikon sütöttem.
Ha kész vannak, tehetjük is bele a fagyit, vagy mártsuk olvasztott csokiba, majd díszítőcukorba. :)

Vannak még terveim a jövőben ezzel a tölcséresdivel, de majd ha sikerül, akkor mutatom. ;)


 

2020. április 25., szombat

Maszlag desszertes gyűrűben

Nálunk a babapiskótával, gyümölccsel rétegezett puding neve mindig is maszlag volt. :)
Anyukámtól kaptam egy Tupperware desszertes gyűrűt, aminek nagy előnye, hogy mivel az alja és a közepe is  levehető, könnyen kifordítható belőle az elkészült finomság.
Ha valami gyorsra (azért vegyük figyelembe, hogy 1-2 órát hűtőben kell állnia, de elkészíteni gyors), egyszerűre vágyunk, ez a mi sütink. Készíthetjük simán egy magas falú tálba rétegezve is, de ha folpackot teszünk egy mélyebb edénybe, abból is gond nélkül kifordítható, ha kész. :)

Hozzávalók:

- 1l tej
- 1cs csokipuding por
- 1cs vaníliapuding por
- 8ek cukor
- gyümölcs ízlés szerint, nálam 2db barackbefőtt vékonyra szeletelve (akár gyümölcs nélkül is jó, ha nincs otthon)

Elkészítés:

A pudingporokat egyenként 4-4dl tejjel és 4-4ek cukorral megfőzzük.
A csokipudingot melegen beleöntjük a formába, rápakoljuk a vékony gyümölcsszeleteket, majd a maradék tejbe áztatott piskótákat (a tejbe tehetünk aromát is) is rásorakoztatjuk.
Erre a rétegre öntjük a vaníliás pudingot, majd legfelülre is tejes piskóta kerül, ez lesz az alja.
Pár órára vagy éjszakára hűtőbe tesszük, míg megdermed, majd kifordítjuk a formából.
Fogyasszuk, ahogy van, vagy tejszínhabbal, öntettel, plusz gyümivel, akármi. :)