Hozzávalók:
- 10dkg zabpehelyliszt
- 5dkg csokissüti ízű fehérjepor
- 2 tojás
- 1dl tej
- fél tk szódabikarbóna
- édesítő ízlés szerint
Elkészítés:
A lisztet a fehérjeporral, szódabikarbónával, édesítővel elkeverjük, majd beledolgozzuk a tojásokat és a tejet is.
Adhatunk hozzá pluszba tört étcsokit is, de a csokissüti ízű por amúgy is csokidarabos.
Sütőpapíros kis tepsibe simítjuk a masszát, 175°C-on készre sütjük.
Ha elkészült, még forrón szórjuk meg csokireszelékkel, vagy tört csokival, hogy az kissé ráolvadhasson.
Keresés ebben a blogban
2020. május 31., vasárnap
Sárga csirke
Hozzávalók:
- 1kg csirkemell
- fél kg csiperkegomba
- 25dkg reszelt sajt
- 5dl főzőtejszín
- 2 fej lilahagyma
- pár szelet bacon vagy valamilyen szalonna apróra vágva
- só, bors, paprika
- gyömbérpor, cayenne bors, kurkuma
- 2tk mustár
Elkészítés:
A szallonna darabokat egy serpenyőben megpirítjuk, majd 1,5 fej felkockázott hagymát adunk hozzá, ezt is megpirítjuk vele.
Ha az is megpirult, rátesszük az előzőleg megpucolt, szeletelt gombát is, pirítjuk vele kicsit, majd kis vizet hozzáadva készre pirítjuk ezt is.
Ha kész, ráöntjük a tejszínt, hozzáadjuk a fűszereket (kóstoljuk, ki mennyire erősen szereti egy-egy fűszer ízét), felfőzzük.
A csirkemellet felkockázzuk, egy enyhén olajjal kikent tepsibe tesszük, hozzákeverjük a reszelt sajtot, amiből egy keveset tegyünk félre majd a tetejére.
Ráöntjük a gombás-tejszínes keveréket a húsra, megszórjuk a tetejét a maradék reszelt sajttal, a megmaradt fél lilahagymával díszítjük, majd 180°C-on a hús megpuhulásáig sütjük.

Sós rudacskák
A recept egy nagyon régi szakácskönyvből való, amely anyukámé volt, de vagyok olyan szerencsés, hogy nekem adta, így már én vigyázok rá (kell is, annyira régi, hogy már eléggé szétesőben van).
Anyukám is sokat csinálta ezt a finom sós sütit nekünk, hl csak sósan, hol sajttal szórva, és nagyon szerettük, ahogy most is. Szerintem még másnap is finom (ha marad), melegen pedig egyszerűen eteti magát, így érdemes egyből duplázni a mennyiségeket. :)
Hozzávalók:
- 30dkg liszt
- 22dkg margarin (vagy 16dkg zsír)
- 2dkg élesztő
- 1 tojássárga
- 1 tojás a kenéshez
- pici cukor
- só
- kevés tej
Az élesztőt fél deci langyos tejben pici cukorral felfuttatjuk.
A lisztet elmorzsoljuk a margarinnal, hozzáadjuk az élesztős tejet, a tojás sárgáját, sót, és kevés tej hozzáadásával összegyúrjuk. Nem szabad a tésztának lágynak lenni.
Ceruzavastagra nyújtjuk, 8-10cm-es rudakra vágjuk, felvert tojással lekenjük, és megszórjuk szezámmaggal (nagyszemű sóval, köménnyel, sajttal, kinek mi, én fekete szezámmagot használtam).
Tepsiben sütőpapíron (vagy vajas-lisztes felületen) egymástól kissé távolabb rakjuk őket, 175°C-on rózsaszínűre sütjük (tehát ha az alja barnul, már jó is).

2020. május 30., szombat
Barackos habtorta
A torta "széle" keksztekercsekből áll, melyet előző nap készítettem el, hiszen az már készen kell az összeállításhoz.
A keksztekercsekhez:
- 25dkg darált keksz
- 5dkg porcuki
- kb. 1,5dl tej
- 1ek kakaó
- rumaroma
- vanília aroma
Krém:
- 15dkg puha vaj
- 15dkg porcukor
- 1-2ek kakaó
Elkészítése:
A kekszet és porcukrot osszuk kétfelé, 2 tálba.
Az egyik feléhez keverjük a kakaót és egy kis rumaromát, és annyi tejet, hogy nyújtható, de nem ragacsos tésztát kapjunk.
A másik feléhez adjuk a vanília aromát és szintén adagolva tejet.
A krémhez a vajat kikeverjük a porcukorral, ezt is kettévesszük, egyik felébe belekeverjük a kakaót.
Egy darab folpackot terítsünk ki, (megszórhatjuk kókuszreszelékkel), ezen nyújtsuk ki a kakaós masszát téglalap alakúra, kenjünk meg a vajas krémmel, majd a fólia segítségével tekerjük fel szorosan, de a krémet ne nyomjuk ki belőle. A fóliába csomagolva tegyük hűtőbe pár órára, ezután szeletelhetjük.
A vaníliás masszát is ugyanígy kinyújtjuk, ezt a kakaós masszával kenjük meg, és becsomagolva hűtjük.
A torta alapjának receptje az Eperhabs brownie tortáé (a linkre kattintva megtalálható.
Ezt megsütjük (kb 25cm-es toraformában), és hagyjuk kihűlni.
A többi hozzávaló:
- 1 barack konzerv
- 25dkg mascarpone
- 5dl habtejszín
- 1cs zselatin fix
- citromsárga és piros ételfesték
3 fél barackot botmixerrel pürésítsünk.
A habtejszínt kissé verjük fel, adjuk hozzá a zselatin fixet és verjük keményre (ha cukrozatlan pici cukorral).
A mascarponét keverjük el a pürésített barackkal, és keverjük a tejszínhez, majd (hogy barackosabban nézzen ki), dolgozzunk hozzá pár cseppet az ételfestékekből is.
A krémből keveset kenjünk a kihűlt tortalapra (amire visszakapcsoltuk a formát ha levettük), és a forma szélét rakjuk körbe felváltva a kétféle keksztekerccsel; a torta közepét pedig rakjuk ki vékony barackszeletekkel.
A barackos rétegre kenjük az összes többi krémet, a tetejére újból vékony barackszeletek kerülnek.
A tortát pár órára tegyük hűtőbe, majd kapcsoljuk le róla a formát, és szeletelhetjük.

2020. május 16., szombat
Héjában sült krumpli
Ez nem egy receptleírásos bejegyzés, vagy legalábbis nem az a nagyon kifejtős típus.
Ez valami, ami felidéz sok-sok gyerekkori vacsorát, amit úgy szerettem. :)
Nem kell más, csak pár kicsi krumpli, amit megmosunk, és úgy, ahogy van beteszünk a (kb 180°-os) sütő aljába. Minden nélkül, ahogy van! És aztán szépen várunk.
Néha megfordíthatjuk, de egyszer is elég, elég soká sül, idő, míg megpuhul, villával tudjuk ellenőrizni.
Aztán ha kész, jó melegen kettévágjuk, meghámozzuk, kenünk rá sok-sok vajat, és nyami!
Olyan régen ettem, eszembe jutott, és gyorsan megkérdeztem anyukámat, hogyan is csinálta ezt a finomságot. Olyan jó volt újra érezni azt az ízt! :)
Pár virslit bevagdostam és pici olajon megsütöttem mellé, így szuper vacsoránk volt! :)

Töltött kelt
Hozzávalók (kb 20 háromszöghöz):
Tészta:
- 75dkg liszt
- 4,5dl tej
- 1 élesztő
- 2 tojássárga
- fél dl olaj
- 2tk cukor
- 2tk só
Töltelék:
- 15dkg puha vaj
- 1 tömlős tejszínes sajt
- reszelt sajt
- 1 tojás
- só, bors
- 5-6db virsli
- 1fej lilahagyma
- 1 kukoricakonzerv
Elkészítés:
A tésztához a tejet a cukorral langyosítsuk meg, futtassuk fel benne az élesztőt.
A liszthez adjuk a többi hozzávalót, majd az élesztőt is hozzátéve dagasszunk belőle rugalmas tésztát, amit hagyjunk duplájára kelni.
Ezalatt készítsük el a tölteléket, amihez a puha vajat keverjük ki a tömlős sajttal, tojással, reszelt sajttal, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
A hagymát kockázzuk fel, pici olajon pirítsuk meg kissé, majd a kis kockákra vágott virslit is tegyük hozzá, és azzal is pirítsuk egy percet.
A megkelt tésztát borítsuk lisztezett felületre, vágjuk kétfelé.
Az egyik tésztánkat nyújtsuk ki jó vékonyra, kenjük meg a vajas krém felével, erre pedig szórjuk rá a virslis-hagymás keverék felét, és a kukorica felét is.
A hosszabbik végénél tekerjük szorosan fel (amennyire a töltelék engedi), végeit kicsit hajtsuk be, majd vágjuk fel "háromszögekre".
A tészta másik felével ugyanígy járunk el.
A kész háromszögeket a tésztánál megmaradt tojásfehérjékkel megkenjük, szezámmaggal megszórjuk, 180°C-on készre sütjük.

Update: jobb sütő, szebb végeredmény. :)
2020. május 10., vasárnap
Házi puding
Kedvenc receptes blogon találtam ezt a receptet, eredetileg videóstul itt találjátok angolul:
Én a mennyiségeken kicsit változtattam, csak feleannyi vaníliapudingot csináltam, ezekbe a kis poharakba töltve 10adag is kijön belőle, vagy 6 salátástálka. :)
A csokis pudingba ráadásnak egy korty rumaromát is csempésztem.
Tetejére csokireszeléket szórtam dísznek.
Finom, lágy puding lesz belőle!
Késízthetünk dupla adag vaníliapudingot, tehetjük a poharakba fele-fele arányban, vagy csak az egyiket, vagy csíkosan, váltogatva a vaníliát-csokit.
Hozzávalók:
Csokipuding:
- 8dkg cukor
- 2ek kakaó
- 2ek keményítő
- csipet só
- 1 tojás
- 640ml tej
Vaníliapuding:
- 3dkg cukor
- 1cs vaníliáscukor vagy 1 tk vanília aroma
- 2ek keményítő
- csipet só
- 1 tojás
- 320ml tej
Elkészítés:
A cukrot, a kakaót, keményítőt, sót jól összekeverjük.
A tojást kézi habverővel 160ml tejjel jól kikeverjük, majd hozzáadva a száraz keveréket jól kidolgozzuk.
A maradék tejet felforraljuk, amikor forrni kezd lehúzzuk a tűzről, folyamatosan keverve hozzáöntjük a keveréket, majd a tűzre visszatéve addig főzzük, míg besűrűsödik.
Ha kész, poharakba, tálkákba kanalazzuk, de csak az edény feléig.
A vaníliás pudinghoz ugyanígy a száraz dolgokat kikeverjük, a tojást 1dl tejjel kikeverjük, a maradék tejet forrásig tűzön hagyjuk, majd tűzről levéve belekeverjük a tojásos keveréket, és sűrűsödésig főzzük.
Ha kész a csokipuding tetejére kanalazzuk, csokireszelékkel díszítjük, hűtőbe tesszük megdermedni.
Fagyitölcsér
A házi fagyitölcsért videó alapján készítettem, ezt tit is megtaláljátok itt:
Fagyitölcsér házilag
Kevés hozzávaló, egyszerű elkészítés.
Hozzávalók:
- 110g puha vaj
- 110g porcuki
- 2 tojásfehérje
- 160g liszt
Elkészítés:
A vajat a porcukorral kikeverjük, míg sima, krémes lesz (a videóban kis habverővel történik a folyamat, én fakanállal csinálom ezt), hozzáadjuk a tojásfehérjéket, ezzel is kikeverjük (nekem ez sok-sok kézi habverős keverés után is kissé darabos volt, pedig a vajat szépen kikevertem a cukorral, de sebaj, a lisztes fázisnál összeállt), végül a lisztet is beledolgozzuk.
Ezt a krémes keveréket én sütőpapírra kentem tepsiben (mert nincs sütőlapom), nagyon vékonyan, kör alakban egy spatulával (ebből az adagból akár 8 kisebb tölcsér is kijöhet, nekem 2 nagy és 4 kicsi lett, ki kellett tapasztalni :) ), majd 200°C-on kb 2 percig sütjük. A szélei kicsit megbarnulnak, szilárd mindenhol, na akkor jó. Még forrón óvatosan tölcsérformára tekerjük (ezt én papírból tekertem, majd alufóliába csomagoltam), és pár másodperc múlva le is húzzuk a formáról, hagyjuk kihűlni-száradni.
Egyszerre egyet tudtam csinálni, az az egy biztos, hogy kicsit kell várni, hogy ne legyen forró a tepsi mikor a következőt megpróbáljuk "felkenni", mert összekapja a krémet és kb lehetetlen szétkenni. :D
Ezért két tepsit használtam, egy laposat, meg egy másikat fejre fordítva. Így az egyik kihűlt míg a másikon sütöttem.
Ha kész vannak, tehetjük is bele a fagyit, vagy mártsuk olvasztott csokiba, majd díszítőcukorba. :)
Vannak még terveim a jövőben ezzel a tölcséresdivel, de majd ha sikerül, akkor mutatom. ;)

"Menzás" makaróni
Hozzávalók:
- 50dkg makaróni tészta
- 1 fej hagyma
- 30dkg sonka (én tálcás pulykamell sonkával csináltam)
- 5 db csiperkegomba
- 500ml paradicsompüré (én a dobozos változatot tettem bele)
- só, bors, oregánó
- cukor
Elkészítés:
A tésztát szokásos módon, sóval, pici olajjal megfőzzük, leszűrjük.
A hagymát apróra vágjuk, pici olajon megpirítjuk, hozzáadjuk a pici kockákra vágott sonkát, ezzel is pirítjuk pár percet, majd rátesszük a picire kockázott gombát, és kevergetjük, míg az is megpirul.
Ezután rászórjuk a fűszereket (só, bors, oregánó), majd mehet rá a paradicsompüré is, és egy kicsi víz (mondjuk öblítsük ki vele a paradicsomos dobozt, így nem megy kárba abból se semmi).
Tegyünk hozzá pici cukrot, majd ha rottyant egyet, kóstoljuk, elég fűszeres-édes-e.
Ha jó, és felfőtt, készen is van, ekkor keverjük a tésztához, majd sok-sok reszelt sajttal tálaljuk.
Az enyém azért ilyen halovány szegény, mert sok tésztához kevertem (75dkg-hoz), ehhez több szósz kellett volna, de így is finom volt. :)

2020. május 3., vasárnap
Vaníliás karika
Nem túl macerás (maximum a csokiba mártogatás telik időbe), de nagyon finom. :)
Elsőre egy adagot csináltam, nagyobb karikákat, de nagyon ízlett mindenkinek, ezért második adag is készült, kisebb változatban. Vigyázat, rájárós keksz! ;)
A csoki szerintem bármilyen lehet, ki mit szeret. Itt szokott jönni a jujj, legalább 875%-os legyen, különben meg se lehet enni...szerintem meg olvasszuk be a Mikulásokat és húsvéti nyuszikat is! :D (A nagy karikáknál egyébként ét tortabevonót használtam, a kicsiknél pedig egy Schogetten étcsokit meg a maradék mikukat-nyuszikat, mindkettővel szuper volt). Annyi biztos, hogy a 20dkg kell egy adaghoz.
A nagy karikákat megszámoltam, a 40dkg lisztes adagból kb. 30db lett (ezek olyan 7-8cm-esek voltak). A kicsiket nem számoltam, de hát az adag ugyanaz. :)
Szerintem ez egy variálható recept, alkalomhoz és ízléshez igazítható, tehát pl. karácsonykor lehet fahéjat csempészni bele, vagy reszelt narancshéjat is, de készíthetjük kakaósan is, akkor szerintem 2-3dkg lisztet cseréljünk kakaóra, és esetleg 1kanál cukorral még dúsítsuk meg. :)
Hozzávalók:
- 40dkg liszt
- 25dkg margarin
- 14dkg porcuki
- 1cs vaníliáscuki
- 1tk vanília aroma
- csipet só
- 2 tojás sárgája
- 1tk sütőpor
- 20dkg csokoládé
Elkészítés:
A lisztet a hideg vajjal elmorzsoljuk (én kis kockákra vágom a margarint, így könnyebb beledolgozni).
Hozzáadjuk a többi hozzávalót (kivéve a csokit), majd jól egybegyúrjuk az egészet.
A kész tésztát folpackba csomagolva betesszük kicsit a hűtőbe, úgy fél órára, ez alatt megdermed kicsit a kezünktől felolvadt vaj, és könnyebb lesz nyújtani.
A hűtőből kivéve a tésztát lisztezett felületen fél centi vastagra kinyújtjuk, és karikákat szaggatunk belőle, melyeknek a közepét is kiszúrjuk.
Én a nagy karikákhoz egy nagyobb poharat, középnke pedig pogácsaszaggatót használtam, a kicsikhez pedig nagyobb pogiszaggatót és a kis fém rolókészítőm egyik végét.
A karikákat sütőpapíros vagy vajazott-lisztezett tepsibe pakoljuk, nem szorosan egymás mellé, majd 180°C-on 10-15 perc alatt megsütjük. Nézzünk alájuk, és ha barnul az aljuk, már jók, hűlés közben szilárdulnak majd meg.
Ha megsültek, várjunk, míg kihűlnek (én ha már meg lehet fogni őket átteszem egy tálcára, hogy a tepsi se melegítse), majd a csokit gőz fölött pici olajjal (vagy ahogy szoktuk) olvasszuk fel, és mártsuk bele a karikák alját.
Én egy tálcára sütőpapírt teszek, és erre rakom a csokiba mártott karikákat csokival lefelé (nem kell félni, dermedés után csodásan lejönnek a papírról). A tálcára pakolt egy sor csokis karikára teszek még egy darab sütőpapírt, és arra jön a többi karika, újra papír, többi karika. Így helytakarékosan el lehet tenni az egész adagot. Így, a tálcára, sütőpapírokra tornyozva teszem hűtőbe, míg megdermed a csoki, ezután már élvezhetjük is a finomságot. :)
Update! Kakaós változat is készült! :)

2020. május 1., péntek
Répafőzelék paprikás virslivel
Hozzávalók:
- 40dkg répa
- 4dl tej
- 4dl víz
- 3ek liszt
- cukor
- só
- 4db virsli
- só, bors, pirospaprika
Elkészítés:
A répákat meghámozzuk, apró darabokra vágjuk, kevés olajon kb. egy kis pohár vízzel fedő alatt néha megkeverve puhára (azért ne menjen szét) pároljuk.
Levesszük a tűzről, rászórjuk a lisztet, kicsit megkeverjük, majd ráöntjük a tejet, vizet, simára keverjük, és a tűzre visszahelyezve ízlés szerinti sóval és cukorral (kóstolgassuk, ki hogy szereti) felfőzzük.
Ha besűrűsödik készen van.
A virsliket felkarikázzuk, és olajon megpirítjuk a fűszerekkel (kicsit több olajat tegyünk rá, hogy legyen "leve" is), majd a végén megszórjuk pirospaprikával (azért a végén mert a paprika megég és megkeseredik ha az elején beletesszük), keverünk rajta egyet-kettőt, és ezzel tálaljuk a főzeléket.

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)