Ez a torta úgy született, hogy volt még itthon Dr. Oetker-féle Házi krémes krémünk, leveles tésztánk viszont nem, így gondoltam, hogy valami dúsabb, laktatóbb édességet kellene összehozni belőle.
Fogtam a zabpehelylisztes piskóta receptjét, betettem egy tortaformába, és ebbe töltöttem a krémes krémet, a torta tetejét megkentem nutellával (adjunk az érzésnek, ha már egyszer édesre vágyunk :D), és felvert tejszínhabbal díszítettem.
Ha magunk szeretnénk a krémet is készíteni, akkor itt: Banános krémes található recept hozzá.
Hozzávalók:
Piskóta:
4,5ek zabpehelyliszt
6tojás
6ek víz
2ek kakaópor
1cs sütőpor
4ek cukor
Krém:
1cs Dr.Oetker házi krémes krém + tej a csomagoláson leírtak szerint elkészítve
Tetejére:
nutella
2dl habtejszín
Elkészítés:
A tojássárgákat a cukorral kihabosítjuk, a fehérjéket pedig kemény habbá verjük.
A lisztet a sütőporral és a kakaóval elkeverjük, és a cukros tojássárgához adjuk, majd ehhez forgatjuk a fehérjehabot.
Sütőpapíros, szélein kivajazott tortaformába öntjük a masszát, 180°C-on kb 15-20 percig sütjük.
Ha kész, hagyjuk kihűlni, és csak azután vágjuk két lapra.
A krémet az utasítás szerint keverjük ki, majd töltsük meg vele a félbevágott piskótát.
A felülre került piskóta tetejét kenjük meg nutellával, majd díszítsük a felvert habtejszínnel.
Hagyjuk pár órára a hűtőben pihenni, hogy a krém is kicsit megdermedjen, és már élvezhetjük is a finomságot.











