Nálunk a spagetti receptje is ugyanez (csak olyankor nincs hagyma és gombócolás, csak hús lepirít, szósz rá), nem rajongunk a külön bolognai porokért/szószokért meg minden, szóval lehet, hogy egy nagy tál olasz spagettiért nem nálunk kell sorban állni. :D
Minden esetre gondoltam, megkérdezem a kisebbik nővéremet, hogy ő hogy csinál belőle olyan kis gombócos változatot, és köszönöm neki, hogy elárulta. :) Annyi a különbség, hogy ő használ bolognai szószt és port, és ők a tésztával összekeverve szeretik, de ez már mindenkinek a saját ízlésén múlik (meg hogy hogy eszi meg szívesebben a gyerek, ugye? :D ).
Hozzávalók:
- 1kg darálthús
- 1 fej hagyma
- só, bors
- fél liter paradicsompüré (dobozos vagy üveges)
- cukor
- fél kg spagettitészta
- olaj a sütéshez
Elkészítés:
A hagymát apróra vágjuk, és jól eldolgozzuk kézzel a darált hússal, ízlés szerint fűszerezzük.
Kicsike gombócokat formázunk ebből a masszából, melyeket kevés olajon készre pirítunk.
Egy lábosban a paradicsompürét szintén ízlés szerint fűszerezzük, édesítjük cukorral, kevés vizet teszünk hozzá (annyi elég, amivel "kiöblítjük" a paradicsomos dobozt/üveget, így abból sem vész semmi kárba), s mikor felfő, beletesszük, beleforgatjuk a gombócokat.
A tésztát szokásos módon megfőzzük, leszűrjük, a gombócokat a szósszal a tetejére szedjük, vagy ha úgy szeretjük (ahogy a nővéremék is) összekeverjük a tésztát a gombócos szósszal, végül reszelt sajttal megszórva tálaljuk.



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése